augusztus 11.
Sokszor voltam apámmal Budapesten, de akkor mindig kocsival, sose ültem metrón eddig. Az ügyvéd útmutatása szerint gyorsan eljutottam az iskolához, fél tízre volt időpontom és negyedóra alatt végeztem. Elindultam anyám címére gyalog, de be kellett látnom, hogy ebben a városban ez nem megoldás. Délután fél egy volt mire kiértem Hűvösvölgybe és megtaláltam a házat. Baromira gazdag környék. A megadott címen hatalmas ház áll. Becsengettem és elég sokat kellett várnom, mire egy tizenhat körüli srác jött elő csuromvizesen.
– Bocs, de most jöttem ki a medencéből. Mondta és megkérdezte mit akarok.
– Hámori Annát keresem. Feleltem.
– Hámori Annát? – Ő az anyám, de már nem használja ezt a nevet és pár éve nem lakik itt. Mondta a srác.
Nem tudta megmondani, hogy most hol lakik, csak annyit, hogy valahol Franciaországban az új férjével. Először nem akartam megmondani, miért keresem, de végül ő kérdezett rá.
– Te vagy a Dani?
– Én vagyok. Mondtam hosszas gondolkodás után.
– Egyszer hallottam rólad, amikor apámmal veszekedtek és azt gondolták nem hallom.
Egy darabig néztük egymást az öcsémmel, aztán elköszöntem és elballagtam vissza a városba. A hosszú séta és a vonatozás alatt elég időm volt gondolkodni. Nem értem miért taszított el az anyám és ezek szerint a másik fiát is. Ki az én anyám?
Üres vagyok, semmi nem érdekel. Miért létezem egyáltalán? Miért pont velem történik ez? Egy csodás álom volt az életem amíg apám élt. Most csak a semmi van.
Diario Facebook oldal
Szólj be, vitatkozz a Discord-on!
Diario az Instagram-on
