Daniel naplója 14.

augusztus 21.

Reggel megint arra ébredtem, hogy Máté a farkamat simogatja. Azt hiszi alszom. Már nem lepődőm meg, csak közönyösen hagyom. Vártam meddig megy el, de megrándultam és abbahagyta. Felkeltem, fel sem nézett, csak feküdt és a plafont bámulta.
Talán akkor sem mondanám el senkinek, hogy mi történik reggelente, ha lenne kinek elmondani. A legjobban az zavar az egészben, hogy ez nem taszít. Nyugtalanít a kíváncsiságom. Ma reggel megfordult a fejemben, hogy finoman megfogom a kezét és hagyom, hogy tovább menjen, mint eddig. Na ettől gondolattól megdöbbentem. Próbálom magam győzködni, hogy ez nem vágy, csak a hülye helyzetem miatt valami agyborulat, de akkor meg miért áll a farkam az érintésre?
Lehet, hogy az egész azért van, mert Máté az egyetlen kapcsolat az életemben, amit még fenntartok? Mindenki más eltűnt. Barbival talán eltoltam a dolgokat, de már nem is tudom kicsoda ő. Az apám halott, az ügyvéd is. Az anyám egy árny. És itt van Máté, aki mindig itt volt. De mi lesz, ha nemet mondok neki, vagy megijesztem és ő is eltűnik.
Nem vagyok meleg, vagy legalábbis eddig meg sem fordult a fejemben. Mindig volt barátnőm. Tizenöt éves koromtól rendszeresen szexelek lányokkal. Talán csak arra vágyom, hogy valaki szeressen, talán már mindegy ki az.
Tudom, hogy holnap reggel megint ott lesz a keze, de nem tudom, hogyan fogok reagálni.
Amit biztosan tudok, hogy egyre jobban össze vagyok zavarodva.