Ha jól figyelünk, észre fogjuk venni, hogy a környező, vagy éppen nagyon is távoli országok népétől mindenféle szokást, ünnepet átveszünk. De valami érdekes „véletlen” folytán úgy történik, hogy csak azok a számunkra idegen hagyományok jönnek be látványosan hozzánk, amihez nagy mennyiségben szükségesek a kereskedelemben kapható különböző eszközök és kiegészítők. Ilyen például a Valentin nap, de most megélt aktualitásból merítve a Halloween.
A Halloween egy kelta eredetű ünnep és elsősorban az angolszász országokban ünneplik, de mára elterjed világszerte. Magyarországon jelenleg úgy történik a dolog, hogy főleg a gyerekek, játékosan elszórakoznak, cukorkát kéregetnek, miközben be vannak öltözve rémes hatású jelmezekbe. Töklámpást faragnak és talán még hangulata is van, amitől ez lehetne jó is. De mibe kerül ez a szülőknek? Egy faragni való tök még a nagymulti áruházban is akár ötezer forint, és a hozzá járó egyéb dolgokkal egy több gyerekes család, bizony belefuthat a többtízezres költségbe is. És itt még mindig azt mondom, hogy nem lenne baj, mert ha telik rá, hát hajrá. Menjenek a gyerekek és játszanak valami rémségeset egy régi tőlünk idegen, pogány elképzelés szerint, aminek eredetijében emberáldozatot is szokás volt bemutatni.
De van, amit nem értek. A családok, akik a gyerekeknek ezt engedik, vagy éppen bíztatják is rá, rögtön másnap kiöltöznek és keresztény hagyomány szerint ünneplik a mindenszenteket. Elmennek a temetőbe és a gyerek töviről hegyire megismeri, hogy a rokonságból ki a rossz, mert nem elég nagy, vagy nem elég sok, amit egyes sírokra tett. És ez mellett hiába kérdezünk a gyerekektől, fiataloktól a nagyszülőkről, őseikről, akik már nem élnek, mert ez nem fontos, csakis, hogy ki mekkora mécsest vett a Teszkóban. A gyereket gondosan járatják templomba hittanra, mert ez most divat, meg hát különben is mit szólnak az ismerősök meg a szomszéd néni, ha nem jár. Ráadásul családostól eljárnak a vasárnapi misére is, bár annak a magyarázata, hogy miért számomra egyelőre rejtély.
Aztán elmúlik az őszközepi ünnepkör és nemsokára jön a karácsony. Bizony van bőven hagyományunk ezzel kapcsolatban. Igazi magyaros és gondolom keresztény is. Vannak énekeink, verseink, mondókáink és olyan dolgok, melyek mind a miénk. De valamiért azok a családok, akik erőteljesen Halloweeneznek, valamiért a betlehemezést nem tartják megfelelőnek és nem is művelik, de énekelni is szívesebben szoktak angolból átfordított, vagy eredeti verseket. Nincs se menny se angyal, egészen addig, míg éjfél közeledtével el nem kell menni megint a nagy tornyos épületbe, ahol meg lehet villantani a drágán vett bundát, ruhát, ékszert.
És ennek a következménye csak, annyi, hogy a gyerek semmit nem ért. Egész élete következetlenség és árulás. Leszűri, hogy mi a jó és mi a rossz a saját érdekei szerint, de más nem érdekli, aztán ügyesen helyezkedik, megtanulva a gerinctelenség, látszatélet apró részleteit és válik olyan emberré, aki még jó szándékkal sem mondható hasznosnak.
Diario Facebook oldal
Szólj be, vitatkozz a Discord-on!
Diario az Instagram-on










